Dr. Esmat Esmaeili előadása az Avicenna Intézetben

Dombi Rozina és Barati András kutatóútja Iránban
2016-10-05
Josep Puig Montada látogatása az Avicenna Intézetben
2016-10-23

Dr. Esmat Esmaeili előadása az Avicenna Intézetben

Az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézetének meghívására 2016. szeptember 30-án Dr. Esmat Esmaeili, a Seman University munkatársa, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, Iranisztikai Tanszékének vendégoktatója tartott arab nyelvű előadást intézetünkben, melynek témája II. Bayazid szultán (ur. 1481–1512) könyvtára katalógusának bevezető szövege volt.

Az egyedülálló jelentőségű katalógus bevezetőjének ismertetése során Esmaeili asszony számos aspektusból világította meg annak specifikumait. Egyebek mellett kitért a katalógus nyelvi jellegzetességeire, hangsúlyozva a perzsa, az arab, illetve az oszmán nyelv szövegben tapasztalható keveredését.

Esmaeili asszony előadásában a katalógust – korábbi kutatásai során tanulmányozott – más oszmán kéziratokkal vetette össze, s így sikerült megragadnia, és illusztrálnia a szöveg sajátosságainak egyéb vonatkozásait is.

Az előadó részletesen ismertette a kézirat készítőjének szövegre vonatkozó magyarázatát. Az öt fő pontban összefoglalható rendezési szabályból is kitűnik, hogy II. Bayazid szultán könyvtárában számos témában álltak rendelkezésre a dokumentumok. A katalógus vizsgálata során nyilvánvalóvá vált, hogy nagy hangsúlyt kaptak a gyűjteményben a perzsa nyelvű munkák, illetve, hogy a prózában megírt szövegek mellett a verses művek is előkelő helyet foglalhattak el a szultán könyvtárában.

Az előadást követő vita, illetve az azt követő kötetlen beszélgetés során a hallgatóságnak lehetősége nyílt a Bayazid katalógus feldolgozása, átírása során felmerült nehézségek, kérdések megvitatására is.

Kedves Látogatóink!
Megkezdtük könyvtárunk állományának költözés előtti leltározását.
A leltározás ideje alatt könyvtárunk zárva tart.
A könyvtár új épületünkben, várhatóan január végén nyit újra.

Amennyiben böngészője engedélyezi a cookie-k tárolását, ez az üzenet nem jelenik meg újra. A továbblépéshez kattintson a szövegdobozon kívülre!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás