Intézetünk munkatársa, Schönléber Mónika a göttingeni Georg-August Universität professzora, Jen Scheiner meghívására 2017. március 1–3. között részt vett az idén nyáron Tübingenben sorra kerülő, a yarmūki csatát és a levantei muszlim hódítást vizsgáló konferencián megrendezni tervezett, The battle of Yarmūk in the Arabic historiographical tradition című szekció műhelymegbeszélésén.
Az összejövetel elsődleges célja a júniusban megtartandó előadások tartalmának áttekintése és összehangolása, a kiválasztott források hasonlóságainak és különbségeinek részletes, közös vizsgálata volt. A háromnapos rendezvényen Scheiner professzor és kollégánk mellett a göttingeni egyetemről Yoones Dehghani-Farsani, míg a tübingeni egyetemről Mehmetcan Akpinar vett részt.
A rövid göttingeni út a szakmai eszmecsere és konzultáció mellett lehetőséget biztosított kollégánk számára, hogy a hivatalos programot követően néhány napig az egyetem könyvtárában dolgozva anyagot gyűjtsön készülő doktori dolgozatához, valamint az Avicenna Intézetben jelenleg zajló, II. Bajazid szultán könyvtárának katalógusát feldolgozó kutatási projektben készülő tanulmányához.
A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.