Dombi Rozina és Barati András kutatóútja Iránban

Az UEAI 28. konferenciája Palermóban
2016-09-16
Dr. Esmat Esmaeili előadása az Avicenna Intézetben
2016-10-13

Dombi Rozina és Barati András kutatóútja Iránban

Intézetünk két munkatársa, Dombi Rozina és Barati András 2015. november 30. és 2016. október 1. között a Tempus Közalapítványtól elnyert államközi kutatói ösztöndíjjal, továbbá az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézetének támogatásával 10 hónapot töltött Iránban. A kutatóút során munkatársaink elsősorban doktori disszertációjuk elkészítésén dolgoztak.

Barati András így a Nyugat-Khurāsān 18. századi története a források tükrében című disszertációjához sikeresen szerzett be eddig kiadatlan forrásműveket, történeti munkákat, okleveleket, levelezéseket. Ennek érdekében felkereste a fontosabb teheráni és mashhadi könyvtárakat, valamint tudományos intézményeket, mint például a Malek Könyvtárat, illetve Âstân-e Qods-e Rażavi Könyvtárat.

Dombi Rozina pedig A szóösszetétel mint stílusjegy a klasszikus és modern perzsában című disszertációjához dolgozta fel az iráni könyvtárakban, többek között az Iráni Nemzeti Könyvtárban, illetve a Shahid Beheshti Egyetem Központi Könyvtárában fellelhető szakirodalmat, és felkutatta elsődleges forrásainak legjobb kiadásait.

Mindemellett munkatársaink betekintést nyerhettek a fogadóegyetemen (Shahid Beheshti Egyetem) folyó oktatásba, konzultálhattak továbbá számos iráni szakemberrel a kutatási témájukat illető kérdésekben, doktori disszertációjuk felépítésében.

A kutatóút során – a doktori dolgozat írása mellett – fejlesztették perzsa nyelvtudásukat, megismerték az újperzsa nyelv dialektusait, illetve elmélyíthették ismereteiket Irán kulturális hagyományairól. Nagy hangsúlyt fektettek a fontosabb történelmi emlékek megtekintésére, így eljutottak Irán számtalan városába (Mashhad, Yazd, Kerman, Hamadan, Kermanshah, Sanandaj stb.) is.

Kedves Látogatóink!
Megkezdtük könyvtárunk állományának költözés előtti leltározását.
A leltározás ideje alatt könyvtárunk zárva tart.
A könyvtár új épületünkben, várhatóan január végén nyit újra.

Amennyiben böngészője engedélyezi a cookie-k tárolását, ez az üzenet nem jelenik meg újra. A továbblépéshez kattintson a szövegdobozon kívülre!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás