Christophe Roucou látogatása

II. Bayazid szultán könyvtára katalógusának feldolgozása – Műhelykonferencia
2016-08-06
Az UEAI 28. konferenciája Palermóban
2016-09-16

Christophe Roucou látogatása

2016. augusztus 9-én intézetünk vendége volt pater Christophe Roucou, aki 10 éven keresztül volt az SRI (Service pour les relations avec l’islam), vagyis a francia katolikus püspöki kar muszlim ügyekért felelős szolgálatának igazgatója, jelenleg pedig a marseilles-i katolikus egyetem (Institut Catholique de la Méditerranée) vallástudományi tanszékének (Institut de Sciences et Théologie des Religions) oktatója.
Előadásának középpontjában a franciaországi muszlim közösség bemutatása állt. A vallásgyakorlattal kapcsolatban kifejtette, hogy a francia muzulmánok sokkal komolyabban veszik a hitüket, mint keresztény honfitársaik. Ugyan a vallásosságot nehéz tudományos módszerekkel mérni, mégis beszédes adat, hogy amíg a muszlimok 71%-a böjtöl, addig a keresztényeknek csak a 10%-a jár templomba. A szélsőségesek arányára kitérve elmondta, hogy a 2000 franciaországi mecsetből 100 köthető szalafista csoportokhoz. Legfontosabb problémának a vallási vezetők képzésének hiányát látja. Elmondta, hogy a francia kormány már régóta próbál megoldást találni erre a hiányosságra, eredményt azonban nem értek el, mivel az egyház és állam szigorú szétválasztását kimondó, 1905-ös törvény miatt Franciaországban nem járható a német út, így nem lehetséges állami kézbe venni az imámképzést. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy amíg a francia hatóságoknak nincs beleszólásuk az állam területén működő muszlim csoportok belügyeibe, addig más országok befolyása teljesen nyilvánvaló. A párizsi nagymecset (Grand-Mosquée de Paris – GMP) például Algériához kötődik, a Franciaországi Muszlimok Gyülekezete (Rassemblement des musulmans de France – RMF) marokkói illetőségű, a Franciaországi Muzulmán Szervezetek Uniója (Union des organisations islamiques de France – UOIF) mögött pedig az egyiptomi Muszlim Testvériség áll.

Az előadást kötetlen hangvételű diszkusszió követte, amelyben az európai iszlám jövőjéről és a muszlimok lehetséges integrációjáról esett szó.

IMG_5317 IMG_5319

Kedves Látogatóink!
Megkezdtük könyvtárunk állományának költözés előtti leltározását.
A leltározás ideje alatt könyvtárunk zárva tart.
A könyvtár új épületünkben, várhatóan január végén nyit újra.

Amennyiben böngészője engedélyezi a cookie-k tárolását, ez az üzenet nem jelenik meg újra. A továbblépéshez kattintson a szövegdobozon kívülre!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás